Tudod milyen az amikor egyetlen szó sincs a fejedben? Amikor gondolsz, érzel, de el nem tudnád mondani mit. Amikor annyira haragszol, hogy legszívesebben széttépnél valakit, de nincs más, csak a harag. Nincs ok, nincs értelem. Egy apró ártatlan mozdulatba kapaszkodó pillanatnyi őrület. Jön és megy. De akkor csak ez az egy dolog létezik.
És elmúlik. Utána csöndesség.
Néha szeretném leírni. Kiírni. Azokat a furcsa foszlányokat, amik bennem kavarognak. De ezek csak foszlányok. Gyönge kis érzelmek. Átlagosak, zavarosak. Ezekről nem lehet írni. A közemberek csak a nagy érzésekről tudnak írni: szerelemről, gyűlöletről, fájdalomról, szenvedésről. A nyugalom rettenetes zavarosságáról csak az írók írhatnak.
