Párisban járt az Ősz

Párisba tegnap beszökött az Ősz.
Szent Mihály útján suhant nesztelen,
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem.

Ballagtam éppen a Szajna felé
S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,
Arról, hogy meghalok.

Elért az Ősz és súgott valamit,
Szent Mihály útja beleremegett,
Züm, züm: röpködtek végig az uton
Tréfás falevelek.

Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé
S Párisból az Ősz kacagva szaladt.
Itt járt s hogy itt járt, én tudom csupán
Nyögő lombok alatt.

/Ady Endre/

Ballada a kalózok szeretőjéről

… ő még mindig az ablaknál állott,
s az éjszakába egy dalt énekelt,
és reggel a matróznép partraszállott,
és minden embert sorra láncra vert.
És akkor a hajósok vezetője
így szólt hozzá: “Kalózok szeretője,
kit öljünk meg kívánságod szerint?”
S ő azt felelte: “Mind!”

S a tengerparton aznap alkonyatra
minden fán ötven ember lebegett,
és szemüket a héják csőre marta,
mint lógombócot éhes verebek.
S a hajó, míg a hullák rút farával
halotti táncot járt az est szele,
nyolc ágyúval s tizenhét vitorlával
eltűnt vele.

/Francois Villon – Faludy György átköltése//részlet/

Daft Punk – Harder, Better, Faster, Stronger

Work It Harder Make It Better
Do It Faster, Makes Us stronger
More Than Ever Hour After
Our Work Is Never Over

<3

Bob Dylan – Blind Willie McTell

Seen the arrow on the doorpost
Saying, “This land is condemned
All the way from New Orleans
To Jerusalem.”
I traveled through East Texas
Where many martyrs fell
And I know no one can sing the blues
Like Blind Willie McTell

Well, I heard the hoot owl singing
As they were taking down the tents
The stars above the barren trees
Were his only audience
Them charcoal gypsy maidens
Can strut their feathers well
But nobody can sing the blues
Like Blind Willie McTell

See them big plantations burning
Hear the cracking of the whips
Smell that sweet magnolia blooming
(And) see the ghosts of slavery ships
I can hear them tribes a-moaning
(I can) hear the undertaker’s bell
(Yeah), nobody can sing the blues
Like Blind Willie McTell

There’s a woman by the river
With some fine young handsome man
He’s dressed up like a squire
Bootlegged whiskey in his hand
There’s a chain gang on the highway
I can hear them rebels yell
And I know no one can sing the blues
Like Blind Willie McTell

Well, God is in heaven
And we all want what’s his
But power and greed and corruptible seed
Seem to be all that there is
I’m gazing out the window
Of the St. James Hotel
And I know no one can sing the blues
Like Blind Willie McTell

Quimby – Magam adom

Üdvözlöm érintem nem mutatom
Nem emlékeztetem nem kutatom
Nem zavarom zavarom csak figyelem
Belefeledkezem vele utazom

Nem sürgetem nem várom
Nem bántom nem sajnálom
Nem sajnáltatom magam magam adom
Neki megadom neki megadom magam

Felkavarom felkavarodom
Megálmodom belelátom
Megkövetem megkövetelem
Megszelídítem megbánom

Meggyújtom eloltom meggyújtom eloltom

Megoltalmazom elragadom
Elragadtatom magam magam adom

Megadom megadom neki megadom magam

Nem suttogom elkántálom
Megkóstolom megkínálom
Keveredek belehabarodom
Belefeledkezem vele utazom

Felismerem feltüzelem
Megszállom megbabonázom
Megbabonáztatom magam magam adom
Megadom megadom neki megadom magam

Tilos

Fizika szakkör. Már megint. Eljöttem, pedig tudom, hogy nem kellett volna. Most is téged nézlek. Erősen koncentrálok, és elfordítom a fejem. Niki mellettem ül és épp vigyorog valamin. Megkérdezem min, amire halkan vihogva elmesél, egy abszolút érdektelen történetet. Mosolygok rajta. Jobb, mintha téged néznélek.

Feladat. Egy golyó, ami egy 45° hajlásszögű lejtőre esik. Nem is figyelek. Megoldod. Állsz a táblánál, és én figyellek, most épp legálisan. Hangon szelíd erőszakkal taszít, az abszolút érdektelenségbe. Nem írom le a megoldást.

Szólsz, hogy szakkör után maradjak, megbeszélni a KöMaL fizika példáit. Halkan elsuttogok egy igent. Lesütöm a szemem, és megpróbálok elrejteni egy mosolyt.

Székeket pakolunk. Vége a szakkörnek. Idegesen rakom fel a padra az utolsót. Már csak 2 szék maradt. Egymás mellett. Az egyik az én székem, a másikat a táskám foglalja el. Ledobom, hogy leülhess. Remeg a kezem.

Magyarázol. “Ezt a Misi csinálja meg, nem érdekel, hogy beteg, ennyire biztosan nem. Ezt is mutasd meg neki, ezt meg te csináld meg. Ez egy…” Hangod kellemesen elbódít, illatod elfeledteti velem, hogy tilos. Felpillantasz, majd kissé bosszúsan megkérdezed: “Figyelsz?” Válaszom egy alig hallható “nem”.

Lassan pakolom föl a székeket. te az ajtóban állsz, engem figyelsz. Az ajtó nyitva, de nem mész ki. Csak figyelsz. Majdnem leejtem az egyik széket.

Egy hosszú pillanatig állunk egymás szemébe nézve, aztán elfordulok. Fáj. Egy pillanatig még arcomon a tekinteted aztán te is másfele fordulsz. “Akkor szia, és ne felejtsd a feladatokat!” Lassan bólintok. Elindulsz. Halkan köszönök: “Viszont látásra tanár úr!”

Se neked, se nekem
egymás felé nem szabad
lépni sem, nézni sem.

(García Lorca)

Rising Sun in New Orleans

There is a house in New Orleans
They call the Rising Sun
And it’s been the ruin of many a poor boy
And God I know I’m one

És tényleg. Persze én lány vagyok, de ez nem számít. Ja és az én Rising Sun-om az internet…(xD <= vicc volt)

A napom igencsak érdekes volt, és sok mindent tanultam belőle. Például azt, hogy ha tesiórán a tanát úgy sönt, hogy amíg mi futunk, az egyik társunk nyugodtan föltekerheti a termet keresztben átszelő röpihálót. Futottunk, átugráltuk. Logikus, mivel a tanárnő ezt minden órán eljátssza, hogy egyszer valaki el fog esni. Murphy. Ki esett el? Lehet találgatni…még mindig fáj az állam.

Holnap potom 3 tantárgyból írunk dolgozatot. Tény, hogy az egyik a matek, ami nem olyan vészes, még úgy sem, hogy az elmúlt 6 órán nem voltam. Ellenben a fizikával, amit úgy nemértek ahogy van. Semmi. Nulla. Meg kéne tanulni a képleteket, de lusta vagyok. A harmadik dolgozat énekből lesz, ami túl seggelős ahhoz, hogy érdekeljen. Majd 10 fele elkezdek tanulni…

Bevásároltam karácsonyra a Kincsessziget nevezetű kézműves boltban. Egyszerűen imádom azt a helyet. Kicsi, és mégis minden megvan benne. Már megint fáj a fejem az alváshiánytól, úgyhogy nem is írok többet…

Végre újra itt

Két napig nem jártam itt, mivel a másik gép, amin eddig neteztem, beadta a kulcsot, esetleg sztrájkolt, vagy nem is tudom, az a lényeg, hogy nem nyitotta meg a wordpresst.

Közben több említendő esemény is történt. Egyrészt, két hónap óta most tegnap újra nulla látogatóm volt. Tipikus. Amúgy is attól tartok, hogy a legtöbb látogató én voltam, amikor megpróbáltam belépni…-.- Segáz. A másik ami fontos, hogy újra működik a manga.hu, és végre nem csak fórumban frissítenek. Ennek örömére rögtön elolvastam a Dear Myself-et. Hmm…. nem tudok leszokni a yaoi-ról. A harmadik fontos dolog, hogy végre találkoztam K-val és N-nel. Persze most hétvégén sem volt tánc, de megoldottuk. N-nél aludtam, és K-is átjött. Mondjuk ő csak 11-ig maradt, de még mindig jobb, mintha megint nem látnánk egy hétig. A negyedik dolog, hogy frufrum van. Tegnap hajat mostam du., és arra gondoltam, hogy nem is lennék olyan szörnyű frufruval. Szóval vágtam magamnak. Nem tökéletes, de a célnak tökéletesen megfelel, valamint nekem, és azoknak akiket szeretek tetszik, és ez a lényeg. Az ötödik az, hogy én NEM néztem meg a New Moont. Már olvastam, és meg is akarom nézni, de eldöntöttük N.-nel, hogy megvárjuk vele P.-t, aki most Indiában lógázza a lábát. Kis mázlista…

Az életem napjai monoton egyformaságban követik egymást. Szabad délutánom nincs, és emiatt olyan gyorsan telik az idő, hogy attól tartok, mire észbe kapok már felnőtt leszek. Még nem akarok felnőni. Felnőttnek lenni olyan, mint amikor kihúzzák a lábad alól a talajt. Nincs az a biztos pont, amit tinédzserként az iskola jelent.Aggódom, hogy nem lesz időm semmire. Kb. egy hónapja nem voltam buliban sem. Remélem azért a jövő hétvége összejön, mivel pénteken 30Y koncert lesz 5-ben, szombaton pedig András napi táncház. Utána jön az advent, és már csak egy hónap karácsonyig. Még össze se írtam, hogy kinek mit szeretnék adni. Mondjuk azt már tudom, hogy A-nak francia kártyás fülbevalót csinálok kiégethető gyurmából, anyumnak meg üvegfestett tükröt, ékszerdobozt, vagy valami hasonlót. De ezen kívül semmi konkrét. Nem mintha baj lenne… végül is még van egy hónapom.

Az elmúlt pér napban, jobb híján, mások blogjait nézegettem. Több helyen is szörnyülködve tapasztaltam a következőt: A mai nap nagyon jó volt. )))))) A matekóra nagyon jó volt, aztán tesin is sokat hülyéskedtünk. xDD Aztán elmentünk ebédelni (xD), és ott is sokat röhögtünk. És aztán meg hazamentem és ettem és leültem és írok. Aztán majd még fogok később is, de most ennyi. ):DD;))

Vajon mindez csak az én szememet bántja? Az én irodalmi érzékem sem első osztályú, sőt… de még én is meg tudom oldani, hogy egy mondaton belül ne legyen min. 10 db. és, valamint olyan szókapcsolatok, mint az “és aztán meg” . Ez a kedvencem. Tömör gyönyör… Na jó. Mára is kibunkóskodtam magam, ideje lenne abbahagyni az írást. Igen, azt hiszem ezt fogom tenni. És aztán meg…

Utóirat jellegű dolog, ami nekem fontos(részlet a Kávészünet által énekelt Csonka versből):

Életemmel kezdtem el,

Háborúban vesztem el,

Én másról akartam

Szólani e dalban.

Másról én de nem lehet,

Valaki nem nem engedett.

Tán a ma lepergő,

Oszlótestű felhő.

Akarsz-e játszani?

Csak a nekem legjobban tetsző utolsó négy sor:

“…Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön,
s akarsz, akarsz-e játszani halált?”

(Kosztolányi Dezső)

Sírós

Naponta változó hangulat. Fekete és rózsaszín váltja egymást, és az igaz színfoltok, csak az iskola előtti köszönés “A csávónak”, vagy az iskola utáni ebéd. Ami szar, de legalább közösségi tevékenység. Ma megnéztem KennyC. blogját és majdnem sírtam az új bejegyzésén. Nekem úgy fáj, ha nincs meleg, ha nincsenek színek. A színek amik sárgák, barnák és melegek. A fekete rideg, gyűlölöm a feketét. Hideg és törékeny. Életem 15 évéből csak egyben láttam meleg feketét. Akkor amikor édesanyám a nagymamámat gyászolta. Az ő ruhája sosem volt rideg, mindig meleget és biztonságot adott. Most is majdnem sírok. Nem tudom mi küldött ennyire padlóra, de úgy látszik, hogy egy napi rózsaszín érzés teljesen lenulláz lelkileg. Most fáj. Hallgatom Tankcsapdától a Lopott könyveket, és sírok. Gyerekes vagyok? Mit számít ez egy szobában ahol hideg van, sötét és csak a monitor halvány, kékes fénye ad egy kis világosságot.

Egy kis művészet a magányról:

Salvador Dalí képeitől mindig borzongok. Számomra mindegyiken ott a magány. Minden kép egy nagy, sokszor sík térre épül, ami a fenti képen még jobban látszik, mint a többin. Ez a mű fájdalmasan magányos, hisz nincs is itt senki, amerre a szem ellát, csak a külső szemlélő. Ha életnagyságban állnék ez előtt a kép előtt, még ha csoporttal is lennék, félnék. félnék attól, hogy amíg lenyűgözve bábulom ezt a csodát, addig társaim eltűnnek mellőlem, kiürül a galéria, s én egyedül maradok egy rémisztően magányos tájon, valamivel, ami engem figyel. Engem, azaz az egyetlen embert a Földön. Mert mi is a magány?

“Jobb éhezni, mint egyedül lenni. Mert amikor egyedül vagy – és nem a választott magányról beszélek, hanem amikor kénytelenek vagyunk elfogadni, hogy egyedül vagyunk -, az olyan, mintha már nem is lennél az emberiség része.”

Paulo Coleho

“A magány az az állapot, amikor valakiben háború zajlik, belső háború; az egyedüllét meg az az állapot, mikor valakiben nincs harc, benne az angyal és az ördög békét kötött.”

Csernus Imre