Tavaszodik. Langyosan süt a nap, magasan feszül az ég, és egyre csak kékebb, egyre csak világosabb minden. Madarak, lágy szellők, pattanó rügyek. Virrad a kikelet.
Egyedül könnyű, egyedül jól megy minden. Semmi sem zavar, semmire nem kell odafigyelni. Ha hideg van összehúzom a kabátom, ha unatkozom, olvasok, ha zavarom magam, csak nem nézek oda.
De ez emberekkel nehéz. Mások, olyan mások. Az arcomat nézik, a sminkemet, a ruhámat, a combomat. Nem engem. Velük nehéz. Egyedül vagyok köztük, egyedül, rácsok mögött.
Be vagyok zárva magamba.